Ajándék.....!

Blognyitási ajándék, amit december 10-én kisorsolok.
Feltételek: légy állandó olvasóm
linkeld be a blogom a sajátodban
hagyj egy üzenetet ennél a bejegyzésnél

És az ajándék: Akvarell képem, "Mikulásvirág" elegáns barna keretben paszpartuval, matt üveggel, karácsonyi hangulattal!.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Merika blogján járva rátaláltam egy újabb, most megnyitott blogjára, ahol festményeit mutatja be. Ebből az alkalomból a fenti képet december 10-én kisorsolja a jelentkezők között. Nagyon szeretnék nyerni. Mostanában semmi sem sikerül, de azt kívánom, hogy ez sikerüljön. Szeretem Merika munkáit és ez a blog egy újabb arcát mutatja be. Köszi Merika! Gratulálok a blogodhoz.

Szerző: jfi  2010.11.19. 20:55 Szólj hozzá!

Címkék: ajándék

Napok óta készülődtem, tépelődtem alkotás terén. Tegnap aztán sikeredett egy olyan fióki értekezlet, ahonnét egy kicsit felháborodottan érkeztem haza. Azután egy hirtelen pálfordulat: nem ér annyit az egész és dühömet az alkotásra pazaroltam. Téptem, égettem, varrtam, vágtam, festettem, ragasztottam. Ez sikeredett.

Nagy gond, ha vásárolni megyek és elfelejtem a kártyát, nincs nálam érme, vagy biléta a   kocsiba, na és a lista természetesen az asztalon maradt.  Ezt a táblát készítettem, amelyet az előszobában fogok a falra feltenni. (Még képakasztót vennem kell). Itt kéznél van egy kártya, mindig van a tartóban érme, és a listának természetesen flancos papír. Így mindig kéreti magát: Vigyél magaddal!!!!

felhasznált anyagok: hullámkarton, akrilfesték, gombok, bőrszíj, gyöngyök, pénzérme, csipke, Prima virág, csőszegecs, kockás jegyzettömblap, EFCO papír és a nőalak is szintén valamilyen papír, csak már nincs meg a felirata. 

 

Szerző: jfi  2010.07.28. 19:17 Szólj hozzá!

Címkék: egyéb

Ismét egy képeslap, melyet ismerősöm kérésére készítettem.

 

 

Szerző: jfi  2010.07.28. 19:11 Szólj hozzá!

Címkék: képeslapok

Kolléganőm kért meg, hogy szülei 25. házassági évfordulójára készítsek egy albumot. Két hete ezen dolgozom és tegnap ?? ma hajnalban lettem készen. Már nem is tudtam lefotózni, csak ma a munkahelyemen délután, ahol megint nem volt igazi fényviszony, de ez volt az utolsó lehetőség. Már egy album készült a tesójának szülinapjára, ezért gondolta, hogy ismételten engem kér fel. Ma már rengeteg jelzést kaptam, mely örömmel tölt el. A blogomra is felkerül majd, de ma már nem biztos, hogy lesz erre időm. ott egy kicsit többet fogok majd írni a készítéséről. Az egyik képen egy általam az Moszkvai Olimpia előtt, Moszkvában a GUM-ban vásárolt Misa maci jelvény. Nagy kincs, de ide kellett. 

felhasznált anyagok: kartonok, bőrszíj, anchor hímzőfonal, gomb, gyöngy, formalyukasztó, fogpiszkáló, fa nyárs, szegecs, stopper, sodrony, csipke, kockás anyag, Pretty Color festék, Distress Ink vintaga photo, kréta, sk, díszek, Príma virág, kukorica szem, fehér és bordó szalag, Rayher és Yabo pecsét,  Prima fehér virág, füzetlap, fémdísz, kézi készítési szalag, K&C papírok, képeslap alap, kitűző, Rayher Happy Birthday készlet, és remélem nem hagytam ki semmit. 

 

Szerző: jfi  2010.07.20. 20:29 Szólj hozzá!

Címkék: család gyerekek házasság

Férjem szülei már nem élnek. Húsvétkor temettük apósomat, amikor előkerült jó pár régi kép. Megpróbáltam méltó emléket állítani a családnak és elkészítettem ezt az albumot.A virágokon kívül  minden sk készítésű . Mivel több bányász is van és volt a családban, egy aktuális oldalt szenteltem nekik, melyen a bányászhimnusz szerepel.

felhasznált anyagok: Lidl's kartonok, miltonkapocs, kendermadzag,  Príma virág, gyöngy, lepke, Distress Ink vintage photo, gombok, bőrszíj, kukoricaszem,csipke, kockás anyag, papír centi, 3D kocsi részlet, Old tags, Hono kézi készítésú szalag, Rayher Kinderspiele, lakat: Life's journey metal art,

 

 

Szerző: jfi  2010.07.19. 22:51 Szólj hozzá!

Címkék: család

Kedves blogom. Már régen jártam erre. Valahogy nem megy semmi mostanában. Igyekszem bepótolni a lemaradást és összeszednem magam. Egy kis gyógyír a sebekre. Néhány könyvjelző és képeslap, amit bármilyen alkalomból, bárkinek adhatom.


Szerző: jfi  2010.07.19. 21:40 Szólj hozzá!

Címkék: képeslapok

Juca blogja már 3 éves. Ebből az alkalomból megajándékoz egy szerencsés olvasót saját készítésű scrap dolgokkal.

Blogját nem rendszeresen ugyan, de látogatni szoktam. Szeretem a scrap alkotásait, nemkülönben foltmunkáit, hiszen én is készítek a lakásba ilyen dekorációkat. Jó ötleteket szoktam gyűjteni.

Gratulálok Juca a blogodhoz.

Szerző: jfi  2010.06.26. 17:20 Szólj hozzá!

Címkék: játék

Mónika kért fel, hogy a Vázlat kihívás júniusi inspirációs oldalát készítsem el. A feladatot örömmel vállaltam. A vázlatot meglátván több ötlet is motoszkált a fejemben, de emellett döntöttem. Lehet hatással volt rám a sok esküvői oldal, lehet nem, de már régen készültem arra, hogy az eskövői képeimet egy kicsit átalakítsam.

A vázlat, amelyet Mónika átküldött részemre:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Álmodtam egy nagyot és elkészítettem az alábbi oldalt

 

A képen látható kiegészítők, díszek saját készítésüek. Amire a legbüszkébb vagyok az a virágcsokor. Igaz több órán át készült, de megérte. A képen szintén az egyik kiemelt részen helyezkedik el a galamb pár. Az egyik maszkkal készített, a másik pedig fehér dombormintás papírból, ugyanazzal a kék festékkel színezve. A galamb csőrében egy virágszál, melynek virágai rizsszemből és gyöngyből készültek. A kép bal alsó sarkában az egyik kép elem helyére egy menyasszonyi és vőlegény ruha került. Ezeket szintén én rajzoltam és vágtam ki. 3D ragasztókockára kerültek, így egy kicsit kiemelkedik.  Az ötödik elem helyére került a virágcsokor. A kép széléhez egy sablonra kilyukasztottam a mintát és a kék festékkel színeztem, majd a karton szélét még külön tintáztam.  A bal oldalon a körív helyett egy körcikket formázó dísz van. A karikákat bőrszíjból tekertem egyenként és ragasztottam. A feliratot pausz papírra írtam és csak ragasztópöttyel ragasztottam fel egy-két helyen. A háttér papírt téptem, gyűrtem és körbetintáztam, néhány helyen beszakítottam és nagy öltésekkel varrtam.  A képek alatt egy csipke fut keresztbe, mely egy régi varródobozból került elő.

És akkor most a részletfotók:

 

Szerző: jfi  2010.06.01. 21:58 Szólj hozzá!

Címkék: vázlat kihívás

Testvérem készítettem ezt a szakácskönyvet Zsuzsanna napra. Nagy szeretettel és gonddal készült. Egy kis kötényt varrtam patchwork anyagból. A kötényt egy bordó kartonra ragasztottam. A Herlitz-ben vettem egy szép kis könyvet, melynek az elejére felragasztottam az egészet. Készítettem egy feliratot Receptek felirattal. A hátoldalát is dekoráltam. Shabby Chic Papirskatter oldalon rengeteg régies témájó kép található. Igazán remek csemege szkrepperek számára. Olyan képeket gyűjtöttem, ahol étel vagy valami konyhai téma reklámképei találhatók. Ezeket lekicsinyítettem, kinyomtattam és a hátoldalára ragasztottam véletlenszerűen. Na és az sem volt utolsó dolog, hogy mindig tudja a könyv melyik oldalán nézett ki valami receptet, két könyvjelzőt is készítettem hasonló stílusban.

Hét végén volt a napja, hogy átadtam. Nagyon tetszett neki.

 

 

Szerző: jfi  2010.02.24. 19:54 Szólj hozzá!

Címkék: albumok

Csak úgy! Tegnap úgy éreztem valami képeslapot kell készítenem. Még nem tudom kinek, milyen alkalomból... Nekem nagyon tetszik a 20-as évek divatja és a Graphic 45 oldalán rengeteg ehhez hasonló papírt láttam. Sajnos még nem tudtam hozzájutni egyhez sem, ezért kutakodtam. A Google-n véletlenül akadtam egy olyan oldalra, ahogy hasonló képet láttam. A felirat album szó volt és ráklikkelve rengeteg képet találtam. Az én problémám megoldódott és azonnal készítettem ezt a képeslapot. Az elején a felirat helye is üres, mert azt majd az alkalom hozza, hogy milyen felirat kerül rá.A virágokat éjfélig rajzoltam, vágtam, tintáztam és ragasztottam a gyöngyöt. Ez lett belőle.

felhasznált anyagok: papírboltban vásárolt képeslap alap, kásagyöngy, Daisy'ds papírok, Distress Ink, 

 

Szerző: jfi  2010.02.24. 19:36 Szólj hozzá!

Címkék: képeslapok

Szerző: jfi  2010.02.18. 19:19 Szólj hozzá!

Címkék: képeslapok

A scrap.hu-n elindult egy szülinapos és névnapos staféta. Ez  alapján egymásnak készítünk meglepi képeslapokat. Én most Tinának készítettem képeslapot, aki babát vár. Akkor még nem tudtam, hogy kék vagy rózsaszín. Mivel egy kisfia már van, én úgy gondoltam egy kislányos színvilágban készítem el. Ami azóta kiderült. Teli találat! Ezóton gratulálok a kislányhoz és újra Boldog Névnapot kívánok.

Egy kicsit késtem is, mert figyelmetlen voltam és mivel ingen elfoglalt vgyok mostanában, későn készült el a képeslap, de annál nagyobb örömmel postáztam és azóta már a visszajelzés is megérkezett.

 

Szerző: jfi  2010.02.18. 19:19 Szólj hozzá!

Címkék: képeslapok

Mesi kihívására készült ez az első oldal.

Mesi a blogján tette közzé kihívását és instrukciót adott az oldal készítésére:

"Mert az úgy volt, hogy kezdődött az év a szilveszterrel, meg aztán jött a január, és történt egy csomó minden, és ezeket én szorgalmasan és címszavakban felvezettem a mindenes füzetembe. Csak hogy el ne felejtsem. Nem csak történések vannak a füzetben, hanem dalszöveg, egy-két skicc, meg ilyenek. Szabályos albumot nemigen tudnék összerakni belőle, de talán jó lesz még valamire, ami a 2010-es év lenyomata lehet. Így jutott eszembe egy egész évet átfogó album terve.

Aztán arra gondoltam, hogy mi lenne, ha nem egyedül csinálnám meg ezt az albumot, hanem megkérdezném, hogy:
 

"Ki tart velem?"


Kicsit elszaladt már az év eleje, de mivel ez nem akkora nagy feladat, hogy ne lehessen könnyedén pótolni, akár most is bele lehet vágni, nem?


Szóval a terv a következő:


1., Fogj egy szilveszteri vagy nagyon-év-eleji képet

2., Készíts belőle egy kis oldalt (legyen kb.20x20 cm), aminek a BAL oldalán lesz a kötés, mivel ez lesz a nyitó lapja az albumnak

3., Szerepeljen rajta egy boríték, amibe bele lehet (sőt kell) tenni az újévi fogadalmakat, terveket, megvalósítandó álmokat. Ez azért kell, mert tavaly csináltam egy ilyet, és rájöttem: varázsereje van a leírt szónak...

4., Legyen rajta továbbá valami csillogó dolog, egy idézet vagy jó mondás, ami előrevetít valamit, amit fontosnak tartasz az új évre vonatkozólag.

5., Meghatározom a színeket is, csak hogy ne legyen annyira egyszerű: lila és fekete (na jó, a lila helyett lehet pink vagy a rózsaszín egyéb árnyalata)"
 
Én elkészültem és feltöltöm az első kezdőoldalt. Egy borítéknak is szerepelni kellett rajta, amibe a fogadalmakat és célokat tesszük. A kép maga egy boríték imitáció, amelybe rejtett kommentként találhatók a céljaim, vágyaim.
Kíváncsian várom a többiek alkotásait, és azt is, hogy napról-napra, hónapról-hónapra, hogyan telik Mesi ládikája.
 

Az utolsó képek egy kicsit homályosak. Majd nappali fényviszonyok mellett újra fotózom őket és kicserélem. Addig is bocsi érte.

Szerző: jfi  2010.02.18. 18:32 1 komment

Címkék: kihívás

Sziasztok! Kedvenceim blogját látogatva Atyusnál erre a Blog Candyra leltem.  Nagyon szeretnék nyerni, bár mostanában ez nem igazán sikerül, azért most is megpróbálom. Íme:

Szerző: jfi  2010.02.14. 20:34 Szólj hozzá!

Címkék: blog candy

Kollegáimnak készítettem ezeket a jegyzetfüzeteket. Megpróbáltam egy kicsit egyéniségükre szabni és a rájuk jellemző motívumokkal diszíteni.

A füzetek együtt:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És most külön-külön.

Az első Mónié, aki táska és cipő imádó. Készítettem egy könyvjelzőt. a hátoldalán lévő képnek nem bírtam ellenállni, ezért azt is felragasztottam.

 

A következő Ildié, aki szeret varrogatni. Egy régi varrógépet, gombokat és csipkét tettem a füzet előlapjára. Kender madzag és gyöngy van a könyvjelzőn.

 

 

A harmadik Norbié lett. próbáltam fiússá tenni a megoldással és a könyvjelzővel.

 

És a negyedik Icusé lett, aki utálja ha Ilonkának hívják és imádja a számmisztikát, a sorsjegyeket és kisérti a szerencséjét, emellett egy romantikus és szerelmes alkat.

 

A füzeteket hétfőn adom át, remélem mindenkinek tetszeni fog.

Szerző: jfi  2010.02.13. 20:48 Szólj hozzá!

Címkék: albumok

A Magyar Scrapbook Portál Vázlat kihívására készítettem ezt a képet.

Már többször ígértem, hogy kedvencünkről, a cicusunkról készítek egy képet. Ez most sikerült. Sikerült elkapnom azt a pillanatot, amikor a szekrény tetején lévő dobozba befészkelte magát és ott aludt. Kicsi kora óta imádja a dobozokat, kosarakat, táskákat.

felhasznált anyagok: Lidl-s karton,  hímzőfonal, saját készítésű díszitők.

 

 

Szerző: jfi  2010.01.21. 23:29 1 komment

Címkék: kihívás

Dorka Közelgő névnapja alkalmából arra gondolt hogy kisorsol egy kis ajándékot kedves látogatói között. Látogass el blogjára.
Íme a nyeremény: Érdemes odalátogatni.http://dorkascrap.blogspot.com/

Szerző: jfi  2010.01.19. 20:19 Szólj hozzá!

Címkék: blog candy

Andreának - kolleganőmnek készítettem ezt a Babaváró albumot. Vele már a 3. közös munkahelyen dolgozom együtt. Évek óta várják a reménysugárt, hogy egyszer talán.... És most Karácsony előtt bekövetkezett a csoda. Jovitól már időközben megkaptam a sógyurma kabalát, amelyet Andinak egy levél kíséretében elküldött. Sajnos átadni már nem tudtam neki, mert ünnepek után Ő már nem jött dolgozni. Úgy gondoltam méltó keretek között adom át a kabalát amelynek holnap lesz a napja. Ebből az alkalomból készült az album. Az albumban csak pár idézet található, képek, pár dísz és hely. A többit, a feliratozást, mit hová tesz és hogyan teszi még teljesebbé, Rá bízom. Mivel még az elején tart, nem tudni kisfiú, vagy kislány lesz, ezért mindenféle színt és megoldást alkalmaztam az oldalak készítésénél. Az idézetek: Palya Bea Szülésdal, Hófehér egy Babaváró albumának idézete,  és a közkedvelt Azt kérdezed..... A terhes nő mintát Agnieszka Malopolska blogján /scrappassion/ már többször láttam. Mindent bevetettem, hogy a rajz sikerüljön.

felhasznált anyagok: Lidl-s karton, Pretty Color piros és kék festék, háttérpapír (márka nélkül) K&C papír, Daisyd's papír, Rayher figura, prima virág (essentials) fotomontázs papírmatrica (kisruha) Sassafras komment címke


Szerző: jfi  2010.01.17. 20:35 Szólj hozzá!

Címkék: albumok

Ezt a képet Simon kihívására készítettem. Shabbi Chic - elegánsan kopott.

A képeslaphoz régies mintázatu papírt használtam (ez most a kedvencem) és bordó kartont. A szélén fehér papírra sorminta lyukasztóval mintát lyukasztottam.  A kép szitén egy elegáns, de kopottas régi kép és szinvilága ide illő. Egy rózaszín keretet készítettem, és hogy kicsit feldobjam mégegyet és ezt elforgatva tettem a képre. Nem akartam túldiszíteni, ezért egy Köszönöm felirat és egy bordó virág került csak rá, melynek közepében egy rózsaszín gyöngy van.

felhasznált anyagok: bordó fotókarton, Daisy'ds papír, rózsaszín hullámkarton, fehér karton, Shabby kép, Príma virág (Essentials), gyöngy.   A lyukasztónak nincs márkája, egy papírboltban vásároltam.

 

 

Szerző: jfi  2010.01.17. 19:49 2 komment

Címkék: simon challenge

 

Merika blogján találtam ezt az ajándékot. Az olvasói és látogatói száma elérte és több is lett mint 10.000. Ebből az alkalomból sorlsolja ki ezt az ajéndkot a megjegyzést hagyók között. Én nagyon szeretném megnyerni.

Köszi Merika a lehetőséget.

Szerző: jfi  2010.01.15. 20:57 Szólj hozzá!

Címkék: ajándék