Andreának - kolleganőmnek készítettem ezt a Babaváró albumot. Vele már a 3. közös munkahelyen dolgozom együtt. Évek óta várják a reménysugárt, hogy egyszer talán.... És most Karácsony előtt bekövetkezett a csoda. Jovitól már időközben megkaptam a sógyurma kabalát, amelyet Andinak egy levél kíséretében elküldött. Sajnos átadni már nem tudtam neki, mert ünnepek után Ő már nem jött dolgozni. Úgy gondoltam méltó keretek között adom át a kabalát amelynek holnap lesz a napja. Ebből az alkalomból készült az album. Az albumban csak pár idézet található, képek, pár dísz és hely. A többit, a feliratozást, mit hová tesz és hogyan teszi még teljesebbé, Rá bízom. Mivel még az elején tart, nem tudni kisfiú, vagy kislány lesz, ezért mindenféle színt és megoldást alkalmaztam az oldalak készítésénél. Az idézetek: Palya Bea Szülésdal, Hófehér egy Babaváró albumának idézete,  és a közkedvelt Azt kérdezed..... A terhes nő mintát Agnieszka Malopolska blogján /scrappassion/ már többször láttam. Mindent bevetettem, hogy a rajz sikerüljön.

felhasznált anyagok: Lidl-s karton, Pretty Color piros és kék festék, háttérpapír (márka nélkül) K&C papír, Daisyd's papír, Rayher figura, prima virág (essentials) fotomontázs papírmatrica (kisruha) Sassafras komment címke


Szerző: jfi  2010.01.17. 20:35 Szólj hozzá!

Címkék: albumok

A bejegyzés trackback címe:

https://scrap.blog.hu/api/trackback/id/tr791680357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása